Munkatársak közös rövid távú képzése – Szolnok

A koordinátor intézmény két jó gyakorlatának átadására Szolnokon, a Szandaszőlősi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában került sor 2023. május 17-21. között. A „Kutatás alapú projektek az integrált természettudományos oktatásban”, című jó gyakorlat interaktív átadása során a kollégák bemutatták az aktív tanulás új módszerének, a kutatás alapú oktatás és a  projektek megszervezésének lehetőségeit a természettudományos tantárgyak integrált összefüggéseiben, különösen a biológia, kémia és földrajz tantárgyak integrációjára vonatkozóan a felső tagozatos korcsoportban.

Saját gyakorlatukból, tapasztalataikból merítve mutatták be, hogyan sikerült a tanulókat motiválniuk, a tanulók kíváncsiságát felkelteni és fenntartani a „tudományos alapelvek” felfedezésére (természetesen a tanulók megszerzett tudására építve). Elemeztek egy tanulói projektet, mely a kutatás alapú tanulás lényegi elemeit tartalmazza. Ismertették, hogy a tanulók által megfogalmazott hipotézisek, a kísérlet megtervezése, kivitelezése, tapasztalatok rögzítése, értelmezése hogyan történt meg a tanulói projektben.

A Digitális Témahét – tantárgyi digitális tananyagtartalmak című jó gyakorlat átadása során a kollégák bemutatták a Digitális Témahét szervezését, a tantárgyak kiválasztásának módját, a témákat, a módszereket, melyek a motivációt támogatják. Kiemelten a biológia, földrajz és a fizika tantárgyakra fókuszálva mutattak be digitális, online óravázlatokat.

A két jó gyakorlat átvételével lehetőségünk nyílt arra, hogy új módszereket, tananyagtartalmakat használjunk fel az aktív tanulás gazdagítására.  A jó gyakorlatok cseréjéhez bemutató foglalkozások is tartoztak, melyeket szakmai megbeszélések követtek.  

Körbejártuk az intézményt, a tartalmi munkán kívül betekintést nyertünk az iskola infrastrukturális környezetébe. Személyes találkozásunkat kihasználtuk arra is, hogy értékeljük a projekt előrehaladását és egyeztessük az előttünk álló feladatokat.

Sor került a csoportos mentorálás tapasztalatainak összegzésére, valamint javaslatokat, kiegészítéseket fogalmaztunk meg a nyár folyamán megvalósuló rövidtávú diák mobilitáshoz.

Szabadidős programként látogatást tettünk a Martfűi Termál SPA-ban, felkerestünk helyi őstermelőket az eperszezonban, a város nevezetességeivel ismerkedtünk, mint pl. Tiszavirág híd, Galéria, Reptár Repülőmúzeum, valamint elmentünk a nemrégiben átadott Szolnoki Vár Látogatóközpontba. Miután Tisza parti városban voltunk, fontosnak tartottuk, hogy megismerjük a magyar halászlevek egyik családját, a Tiszai halászlét és a haltepertőt.  Esténként a Halászcsárdában elfogyasztott vacsora alkalmával lehetőségünk nyílt kötetlenebb beszélgetésre, melynek során már a jövőt tervezgettük egy új projekt, új pályázat formájában.

A jógyakorlat prezentációs anyaga ITT tekinthető meg:

Comments are closed.

Az oldal az támogatásával jött létre.