Vitos Mózes
(1847- 1902)
Vitos Mózes egy sovány, 175 centiméter körüli, hosszúkás arcú, gesztenyés hajú, gyenge- gyulladt szemű, nyugtalan, állandóan tűzbennégő, tevékenykedő ember, akit minden érdekelt, ami népével, szülőföldjével kapcsolatos volt, s mindenirányú munkásságát népe felemelésének érdeke ösztönözte.
1847. január 5-én született Csíkszentkirályon, gyalog katonarenden levő családból. Apját is Vitos Mózesnek hívták, aki eminens tanulóként elvégezte a csíksomlyói gimnáziumot, majd visszatérve Csíkszentkirályra, gazdálkodással foglalkozik, s mellette a község jegyzői teendőit is végzi. Anyját, Márton Évát 16 éves korában elveszíti, helyébe a csíkborzsovai születésű Demeter Franciska lép.
Vitos Mózes 1861-ben kerül a csíksomlyói gimnáziumba, ahol nemsokára kitűnik szorgalmával, tudásszomjával és a régi dolgok, írások iránti szenvedélyes érdeklődésével. A gimnázium anyakönyvében a következő bejegyzések találhatók róla: erkölcsi viselete példás, figyelme éber, szorgalma kitartó és ernyedetlen, a tanulásban kitüntetéssel elsőrendű, akinek előmeneteli rangsora: a kitűnők között első. Megjegyzik, hogy alapítványos (ösztöndíjas) és tandíjmentes.
Pár év múlva Gyulafehérváron folytatja tanulmányait. Egy évig a bécsi Pázmáneumot látogatja, ahol előszeretettel tanulmányozza Mátyás király kódexeit. Felsőfokú tanulmányai elvégzése után is úgy jellemzik, mint aki tisztességtudó, igazságszerető, mértékletes, anyanyelvén kívül a latint és a német nyelvet is ismeri, tanulmányiban szorgalmas és odaadó, jó reményű ifjú.
Tanulmányai elvégzése után rövid ideig Bereckre, majd Etédre helyezik. Innen a háromszéki Nyújtódra kerül, ahol tíz évig (1876- 1886) teljesít papi szolgálatot. Itt már kitűnik, hogy a gyakorlati életben sem átlagméretű személyiség: megírja Nyújtód történetét, és az 1771-ben leégett falut új iskola építésére ösztönzi, összetűzésbe is kerül a falu bírójával. Az építésnél ő maga is baltával kezében dolgozott, hogy példát mutasson az önként vállalt munkától elszokott népnek. A felépített iskolát tanszerekkel látja el, akácfákkal körülülteti. Mivel féltette az iskola jövőjét, egy „Magtér Alapot” létesített közadakozásból, amelynek jövedelméből támogatták az iskolát egészen a háború utáni évekig.
A nép erkölcsi és kulturális nevelését nemcsak a szószékről végezte, hanem rendezett műkedvelő és ismeretterjesztő előadásokat is. De nem feledkezett el a gyermekek, az ifjúság neveléséről sem, akikkel szeretettel foglalkozott.
Ö kezdi el a Domus Historia írását, amelynek bevezetőjében ír a község múltjáról, anyagi viszonyairól, a gyakori papváltozás okairól, a nép hibáiról stb. Kijavíttatja a papi lakot és melléképületeit. Ez a zsúfolt és lázas munka nagyon megviselte Vitos Mózes egészségét, aki különben is beteges ember volt. Ezért már 1878 augusztusában káplánt vett maga mellé s ezáltal sokat könnyített fárasztó munkáján. 1880-ban újraépíttette a kántori lakást. Közben még maradt ideje irodalmi tevékenységre is. Ö indította meg és egy ideig ő szerkesztette a kézdivásárhelyi hetilapot, a Székelyföldet. Irt a Csiki Lapokban, a Magyar Államban, a Közművelődésben stb.
A Csiki Lapok egyik vezércikkében az akkori világ vezetőinek hatalmaskodásai ellen lép fel: „Az igazságot el lehet nyomni, egy ideig az ajkat, amely hivatva van azt hirdetni, el lehet rémíteni katonai erővel, szuronyokkal el lehet hallgattatni, hamis tanúbizonyságokkal…nyakát lehet tekerni, de mindhiába. A hazugság és a hamisság önmagában bírja halálát. Az igazság örök. Az elnyomott és őrizet alá helyezett igazságnak is előbb- utóbb fel kell támadnia.”- írja. Szintén a Csiki Lapokban „Piros tojás” címen húsvéti cikket ír a szentkirályi állapotokról, a vezető rétegek hatalmaskodásairól, stb. És védte a nép érdekeit és a közös vagyont. Akik találva érezték magukat, rágalmazásért perbe fogták Vitos Mózest, aki azonban magát tisztázni és állításait bizonyítani tudta s így felmentették
Nyújtódról tíz éves buzgó és eredményes munkálkodás után kénytelen volt betegeskedése miatt 1886 augusztusában, 39 évesen nyugdíjba menni. Szülőfalujába vonult vissza, ahol első télen bérelt házban lakott, majd tavasszal belsőt vett a főutcán és egy csinos tornácos székely faházat építtetett. Bár betegen tér haza Csíkszentkirályra, továbbra is rendkívül agilis ember maradt. Rengeteg újságot, folyóiratot, könyvet járat, állandóan képezi magát.
Csíkszentkirályon a község közvagyonáért, annak becsületes kezeléséért éles és állandó harcot folytatott szóban és írásban a hivatalvezetőkkel szemben. A szegényebb nép érdekét védő e harcából egy nagy és sok évig tartó pere is származott, amelyet végül is a marosvásárhelyi táblánál megnyert.
Egy megyei képviselőválasztás alkalmával, mert Hosszú Ferenc esperes mellé állott, az ellenfél párthívei beverték este az ablakait. Vitos Mózes, miként abban az időben majdnem az egész Csík, testestül- lelkestül ellenzéki politikát folytatott.
Mint Csíkszentkirály közbirtokossági elnöke is, a népéhez való ragaszkodását bizonyítja: hozzájárul a községben lévő vagyon gyarapításához, kivívja, hogy Vargyastól 800 hold erdőt vásároljanak a közbirtokosság számára. A templomhoz kis kápolnát toldatott, nagyrészt az ő költségén és ennek fenntartására 800 négyszögöl szántót ajándékozott. Elve egész életén át az volt, hogy a gonosz embert „becsülettel” és „jó szóval” kell megölni.
A községben lévők közül igen jó viszonyban volt. Hosszú Ferenc esperessel, Balog Pál nyugalmazott kántorral, Csiszér Albert, Kristó Lázás, Kristó Ferenc, Bedő Albert stb. gazdálkodókkal.
1893-ban Csíkszeredában jelent meg nyomtatásban egy imakönyve, amelynek címe: „Lurdi gyógybalzsam, vagyis kilenc napi s más ájtatosságok, imák, és énekek. Összeállította Vitos Mózes.” Ezen kívül tudunk egy „A székely nemes családok”-ról írt munkájáról, amelynek kéziratait a csíksomlyói Sántha Simonnak adta abból a célból, hogy e munkának kiadót keressen. Sajnos ez a kézirat eltűnt.
Sokoldalú közéleti, publicisztikai és más kinyomtatott vagy kéziratban maradt művei mellett írta meg – viszonylag rövid idő alatt – 34 füzetben (később egy kötetben), 1022 oldalnyi terjedelmű főművét, amelynek címe: Csíkmegyei füzetek. Adatok Csíkmegye leírásához és történetéhez. A mű 1894 és 1902 között jelent meg, s már 1936-ban könyvritkaságként emlegették, azt állítva, hogy az egész megyében alig található belőle tíz példány. A szakértők úgy tartják, hogy Benkő Károly: Csik, Gyergyó és Kászon leírása, és Orbán Balázs: A Székelyföld leírása című hatkötetes munkája után ez az a mű, amely Csíkmegyét részletesen és tárgyilagosan ismerteti.
A mű nemcsak a múlt sokoldalú ismertetése, hanem jövőre néző program is akart lenni, különösen, ami e vidék gazdasági életének fellendítését illeti. Ezért, hogy munkáját hozzáférhetőbbé tegye a nép számára, folytatásos, füzetes kiadásban jelentette meg. Ezért is a cím: Csíkmegyei füzetek. A füzetek kiadásáért lelkesedő és azok kiadását vállaló Györgyjakab Márton ennek érdekében nyomdáját is kibővítette: tízféle legújabb, legtetszetősebb betűt szerzett be, hogy minél méltóbb alakban kerüljön a közönség kezébe ez az értékes munka.
A XIX. század utolsó éveiben irt Csíkmegyei füzetek mindent átfogó, ma már pótolhatatlan, részletes adatgyűjtése mellett legfontosabb értéke az, hogy nem a régi monográfusok munkamódszerével készült nagyobbrészt holt adathalmaz, hanem maga az eleven mozgatóerő. Csíkmegye földjét és népét vizsgálva, a fő súlyt nem a külső leírásokra helyezte, hanem a dolgozók jövőt mutató létérdekeinek a kutatására és fenntartására, nem mulasztva el annak országos vonatkozásait sem. Miközben felsorolja, hogy Csíkmegyében termesztenek: búzát, rozst, árpát, zabot, kölest, tatárkát, törökbúzát, borsót, lencsét, babot, magbükkönyt, répát, pityókát, lucernát, bükkönykeveréket, terménykaszálót, lenmagot és fonalt, kendermagot és fonalt, – rámutat ezek hús-, zsír-, olaj-, keményítő-, csont-, rostanyag-, vízképző hatására is, vagyis takarmányértékükre. Sürgeti az elhanyagolt gyümölcstermesztés fellendítését, és amitől a csíkiak idegenkednek: a halastavak létesítését. Az utóbbival kapcsolatban útmutatásokat is ad arra, hogy a hosszú, hideg telek körülményei között hogyan lehet halastavakat létesíteni, illetve fenntartani. A nép elvándorlásáról ír, de hangsúlyozza, hogy ennek az elvándorlásnak nem a túlnépesedés az oka, s felsorolja Csíkmegye kiaknázatlan gazdaságát, erdeit, fürdőit, bányáit.
Utal a működő és a valamikor használt, most már felhagyott, de lehetőségeket magukba rejtő bányákra: Balánbányára, a cibrefalvi vasbányára, csicsói ércekre, vaskövekre, madarasi vasbányára, madarasi kéneső bányára, dánfalvi vasbányára, taplocai vasfúvó dombra, csíkszentkirályi bányákra (Csorba kert, Nagypatak, Veresbánya), csíkszentimrei bányákra, csíkszentsimoni aranybányára, verebesi vasbányára, tusnádi bányapatakra, lázárfalvi büdöskő fujtatóra, csíkszentgyörgyi bányaerekre, menasági aranyerekre, szárhegyi márványbányára, csomafalvi aranyerekre, remetei bányára, gyergyóditrói bányákra, borszéki kőszénbányára, bélbori vasra és kőszénre, gyergyóhollói bányára, tölgyesi kőszénbányára és a Kisbeszterce melletti vashámorra. Sürgeti az üdülőhelyek kiépítését, az ásványvizek felhasználását.
„ Amit egy kitűnő üdülőhelytűl megkívánunk – írja Zsögödről -, az itt a természet jóvoltából mind megvan: balzsamos, tiszta levegő, életet és új vért adó ásványos forrás, hűs árnyékkal kínálkozó erdő, erdős sziklahegy, pázsitos ágyában csendesen tovasiető folyóvíz, több, szebbnél szebb kirándulóhely, természet alkotta szétnéző torony: a Kisvártető, amelyről az egynegyed óra járásnyira fekvő Csíkszereda, Csíksomlyó szép templomával, kápolnával, tovább Felcsík számos falva, sőt, Csíkszentdomokos gyönyör? havas láncolata is jól látható”.
A régmúlt idők kedvelői számára huszonnyolc erődöt, várkastélyt, várat sorol fel.
És sorolhatnánk tovább, hogy mi minden van ebben a könyvben: az állatok téli gondozása, szövetkezeti szervezkedésre való buzdítás, az utak korszerűsítésének és a vasút kiépítésének szükségessége, az elavult kettős és hármas rendszerű mezőgazdaságnak a megváltoztatása, a háziipar fellendítése, az állattenyésztés fellendítésének módjai, a hagyományos mezőgazdasági termékek szerkezetének a megváltoztatása, ipari és kereskedelmi szakképzés, országos és helyi vásárok problémái, pénz- és hitelviszonyok, munkásviszonyok a század végén, múzeum létesítésének sürgetése, jogszolgáltatás, közegészségügy, társadalmi és közerkölcsi állapotok, nem beszélve arról, hogy a könyv olvasása alapján értesül az olvasó Csíkmegye hegyeiről, vizeiről, barlangjairól, természeti tüneményeiről, visszhangjairól, éghajlatáról, folklórjáról stb.
Vitos Mózes életművére is érvényes a régi mondás: senki sem próféta a maga falujában. A népe iránti odaadó, áradó szeretetével hiába írta meg, gyűjtötte össze megyéjéről a múlt tanulságaiban gyökerező, jövőbe mutató, tömegeket megmozgatni akaró nagy művét. A vezető személyiségek nem akarták tudomásul venni, hogy egy cím- és rangnélküli ember széleskörű tudásával leckéztesse őket, az egyszerű emberek pedig, ha hozzá is jutottak füzeteihez, maradtak a régiektől örökölt mezőgazdasági, állattenyésztése, erdészeti szokások mellett. Boldogtalanul magányos ember maradt.
Halála után hatalmas, modern könyvtára és füzeteinek megmaradt, felgyűlt példányai jobb híján a csíkszentkirályi parókia padlására kerültek, ahol a „hálás” utókor meg nem értése miatt minden elkallódott. Úgy látszott, hogy a Csíkmegyei füzetek pusztulásával az európai kitekintés? Vitos Mózes életmunkája és a feledés homályába merült. Munkáját a feledésből kell kiásnunk, mert sok hasznos ismeretet nyújt számunkra, jelenünket és jövőnket illetően is. Közéletű, vezetéssel megbízott emberek, mezőgazdászok, közgazdászok, geológusok, erdészeti szakemberek, történészek, néprajzosok, archeológusok és pedagógusok egyaránt haszonnal forgathatják ezt a könyvet.
Vitos Mózes 1902. július 19- én halt meg. A csíkszentkirályi templomkertben van eltemetve ez a fajáért nemcsak lángolni, de szívósan dolgozni is tudó, népének hibáit ismerő s azokat nem takargató derék székely pap.
Sírkövére az utókor számára csak ennyit véstek:
„ Vitos Mózes, nyug. nyújtódi plébános
szül. 1847 jan.- megh. 1902 jul. 19.”
