3. Nemzetközi partnertalálkozó- Szolnok

III. Nemzetközi projekttalálkozónk,  az ERASMUS+ pályázaton keretén belül, 2018 november 15-19 között zajlott le Szolnokon. Iskolánkat Szabó-Mező László igazgató, András Krisztina és Tompos Kinga tanítók, valamint Tódor Edit tanárnő képviselte.

Meglátogattuk az Eszterlánc és a Munkácsy utcai óvodákat, ahol betekintést nyertünk az intézmények mindennapjaiba. Rövid szakmai tapasztalatcsere után csoportlátogatáson (hospitáláson) vettünk részt, ahol megtapasztaltuk, hogy sajnos a mi óvodai intézményeink szervezése, feltételrendszere, ellátottsága – és itt elsősorban a romániai óvodai oktatásra gondolunk – messze elmarad a szomszédos országétól.

Ezt követően a projekt menedzserek kiértékelték az eltelt év munkáját, és megtervezték a következő év munkaütemét. Itt került sorra a jövő évi nyári tábor néhány részletének pontosítása, valamint az elkövetkező jó gyakorlatok átadásának időpontjainak leszögezése. Egész napos kiránduláson vettünk részt Egerben, bepillantást nyertünk az Aba- Novák Agora kulturális központban megszervezett VI. Csokoládé fesztiválra.

Tartalmas napokat töltöttünk Szolnokon és élményekkel gazdagodva tértünk haza.

Comments are closed.

Az oldal az támogatásával jött létre.