Idén szeptember 9-én nyitotta ki az iskola kapuját a diákok számára. A gyereksereg vegyes érzelmekkel találkozott az iskolaudvaron. Volt olyan gyerek, aki örült, hogy újra elkezdődött a tanév, volt aki megszeppenve nézelődött, hisz az előkészítősök számára nagy változást jelent az új épület és a tanító néni személyének felfedezése is, volt olyan ki bánta a nyári szünettel járó szabadság végét és természetesen volt olyan diák is, aki munkakedvvel indított már az első héten. Szeptember 10 és 13 között iskolánkban megtartottuk az első órarenden kívüli tevékenységet. Négy napon keresztül napi három órában15 diák részvételével egy intenzív angol felkészítőn gyakorolhatták a gyerekek az angol nyelv használatát. A kis helyi „tábort”, ahogy a gyerekek is emlegették Főcze Kinga angol szakos tanárnő szervezte a Care2Travel önkénteseket toborzó és foglalkoztató nonprofit szervezet segítségével, amely biztosított a tábor számára 3 brit és 1 amerikai anyanyelvű valamint 3 helyi önkéntest. A gyerekek a szentkirályi valamint a csíkszentimrei általános iskola tanulóiból gyűltek össze. A feladatok főképpen a beszéd és szövegértés fejlesztése köré épültek fel játék és csoportmunka formájában. Minden nap az új szavak rögzítésével fejeződött be, majd a következő nap ezek számonkérésével kezdődött. Minden nap tartalmazott bemelegítő feladatokat, tudásfelmérő feladatokat, csapatépítőket, szövegértelmezést, beszédfejlesztést és levezető gyakorlatokat.
0 Comments Leave a comment
Comments are closed.