Falun is lehetnek eredmények

Míg a városhoz közeli falvakból a tehetősebb szülők igyekeznek városon taníttatni a gyerekeiket, azt remélvén, hogy jobb nevelést kapnak, mint a vidéken tanuló társaik, addig az otthon maradottak sem ülnek a babérjaikon, mert tanulni mindenütt lehet, csak akarni kell.

A csíkszentkirályi Vitos Mózes Általános Iskolában teljes odaadással folyik a tanítás, a pedagógusok különböző tevékenységeket szerveznek, versenyeken vesznek részt a diákokkal.

Matematikából az iskolánk II-VIII. osztályos tanulói közül 20 tanuló nevezett be az Internetes Matematika Versenyre, amely 8 fordulós, és jelenleg a 7. fordulója zajlik, két csapatunk a Bolyai János Csapatversenyen vett részt, 33 tanuló a Zrínyi Ilona Matematika versenyen vetélkedett, 6 tanulónk az Országos Magyar Matematika Olimpia körzeti szakaszán mérettetett meg.

Az V-VI. osztályos diákoknak szeptembertől matematika szakkörök működnek, heti rendszerességgel, melyeknek elsődleges célja a tehetséges tanulók fejlesztése és felkészítése a különböző matematika versenyekre. Ezekre a szakkörökre a tanulók 25-30%-a jár, és mindig meghatódok, hogy ilyen nagy az érdeklődés a matematika iránt. Természetesen ezek a szakkörök csak ízelítőt tudnak adni a matematika rejtelmeiből, és irányítást a versenyekre való felkészülésre, de az igazi felkészüléshez rengeteg önálló munkára és kitartásra van szükség. Sajnos ez az, amit nem sokan értenek meg, de ha egy emberhez eljut az üzenet, már megérte.

És igen, eljutott ez az üzenet Vitos Viktóriához, iskolánk 6. osztályos tanulójához, aki korát meghazudtoló türelemmel, akarattal, az idén is folyamatosan készül a különböző matematika versenyekre, aki megértette, hogy munka nélkül nem várhatunk sikereket, aki a szabadidejének és vakációinak egy részét feláldozta a matematika oltárán, hogy felkészülhessen a megmérettetésre. Az idén is, akárcsak az elmúlt tanévben, a kitartó munka meghozta gyümölcseit. Az Országos Magyar Matematika Olimpián a körzeti szakaszról, eljutott a megyei fordulóra, ahonnan 3. helyezettként továbbjutott az országos szakaszra. Az országos versenyen 8. helyezést ért el, dicséretet kapott és tovább jutott a verseny nemzetközi szakaszára, amely májusban lesz Magyarországon. A Zrínyi Ilona Matematika Verseny megyei fordulóján 17. helyezést ért el és megyei díjazásban részesült. A Matematika Tantárgyverseny körzeti fordulójáról 4. helyen jutott tovább a megyei szakaszra, amely március 16.-án lesz.

Reméljük, hogy ez a sikersorozat itt nem ér véget, és sok sikert kívánunk neki a következő versenyekre.

Legyen Vitos Viktória a példaképe mindazoknak, akik sikereket szeretnének elérni az élet bármely területén, mert bebizonyította, hogy a falun tanuló diákok is lehetnek eredményesek és a sikerért mindenütt meg kell dolgozni.

Ambrus Erna matematika tanár

Comments are closed.

Az oldal az támogatásával jött létre.