Erasmus+ pályázatunk keretében az első rövid távú diák mobilitást 2022. június 26. és július 1.
között valósítottuk meg Sarudon, a szandaszőlősi és a csíkszentkirályi tanulók és pedagógusok
részvételével.
A táborozás során a résztvevők megismerték a Tisza-tó és környéke természeti és épített értékeit,
vizsgálták az eredeti élőhelyeket és az őshonos növényfajokat magukba foglaló növénytársulásokat a hozzájuk kötődő állatfajokkal együtt.
Meglátogatták a Tisza-tavi Madárrezervátumot, kishajóval bejárták a Tisza-tavi Vízi Sétányt.
Poroszlón a Tisza-tavi Ökocentrumban tett látogatás után csónakkal járták be a „vízivilágot”.
Mindeközben megfigyelték az itt honos fészkelő madárvilágot, valamint a „visszaépült” mocsári,
vízi és erdőtársulásokat. A résztvevők végeztek vízvizsgálatokat, melyeket mikroszkóp alatt
elemeztek és digitálisan feldolgoztak. Természetvédelemmel kapcsolatos előadást hallgattak. A
mentorok irányításával robotokkal ismerkedtek és digitális feladatmegoldásokat végeztek. A
Szakmai tartalmat szabadidős programok (sportolás, vetélkedők, szalonnasütés, fürdőzés)
egészítették ki.
Különleges élményt jelentett és színfolt volt a táborban a Tisza-tóban való fürdőzés. Nagyon
meleg nyár lévén, felüdülést nyújtott a hőségben a tóban való megmártózás, a közös vízi játékok.
Már a tervezéskor, a helyszín kiválasztásánál is gondoltunk arra, hogy gyerekeinknek nincs lehetőségük ilyen meleg vizű, természetes tavakban fürödni idehaza a Csíki havasok között.
A csónakázás a Tiszán, a madárles, a Tisza Tavi Ökocentrum meglátogatása és a napi strandolás,
fürdőzés lehetősége a Tisza-tóban mind meghatározó élmények voltak a résztvevők számára.
A táborlakók – gyerekek és felnőttek egyaránt – nagyon sokat dolgoztak az egy hét alatt, de
nagyon sokat tanultak és játszottak is, közös élményeket szereztek, barátságokat kötöttek.
Mindkét intézmény részéről megerősítést nyert, hogy nagyon várják a következő rövidtávú diák
mobilitást, amely itt lesz Csíkszentkirály mellett, Potyond településen.
0 Comments Leave a comment
Comments are closed.